Classification

Kik vagyunk?

A Paqart Design – Egy márka- és csomagolástervezésre szakosodott kreatív csoport.

A Paqart Design-t 1991-ben alapítottuk meg. Alapítói tervezőművészek, informatikus szakemberek és közgazdasági szakértők, akik aktív tudásukat és tapasztalataikat adták a Paqart sikeréhez.

A Paqart megalapításával úttörőkké váltunk a magyar piacon mivel elsőként hoztunk létre olyan design stúdiót, mely folyamatosan korát meghaladó megoldásokat kínál a grafikai tervezés, a csomagolás- és formatervezés illetve az online megjelenés területén.

A társaság fő tulajdonosa és egyben egyik alapító tagja már az 1970-es évektől kezdődően bővíti szakmai tapasztalatait, kezdőként egy írországi design ügynökségnél, a későbbiekben önálló művészként követi azt a nyílt, piacorientációs gondolkodásmódot, ami a Paqart Design-nál az Ön sikereinek a kulcsa!

Oktatás

Fontos számunkra a fenntartható fejlődés, a szakemberképzés és a tapasztalataink megosztása.

Cégünk oszlopos tagja és alapítója a szakismeretével és tudásával a jövő művészeinek képzését támogatja hathatós munkájával.

Tevékeny részt vállal a Magyar Iparművészeti Egyetem MOME és a VISART Művészeti Akadémia képzési programjában, gyakornokképzésekben.

Büszkék vagyunk rá, hogy számos sikeres fiatal művész köszönheti neki a szakmai felkészültségének sziklaszilárd alapjait. Nagy Alexandra tervezőművész, a vállalkozás ügyvezetője és művészeti igazgatója a művészeti oktatás keretein belül a számítógépes tervezési technológia alkalmazását és a csomagolástervezés művészetét is oktatja.

Ahogy mi dolgozunk

  • Inspiráció

    Meghallgatjuk elképzeléseit és álmait. Majd a kialakult benyomás alapján megalapozzuk a briefet.

  • Briefing

    Azért, hogy egyértelmű alapokon nyugodjon az Ön által vázolt projekt, briefet hozunk létre, ami mindenre kitérően definiálja a feladatot.

  • Alkotás

    A brief alapján kialakítunk pár vizuális irányvonalat, amit megosztunk Önnel egy brainstorming során. Majd a kiértékelés alapján születik meg a végső látvány.

  • Integráció

    A briefben meghatározott feladat megoldásait egy brand book formájában lefektetjük. Ahol egyenes, egyértelmű válaszokat adunk a vizuális elemek alkalmazásaira.

  • Implementáció

    A brand book alapján megvalósítjuk és technologizáljuk az egyes termékcsomagolásokat, reklámokat, marketingeszközöket. Létrehozzuk az online felületeket.

  • Gondozás, követés

    Folyamatos felügyeletet biztosítunk termékeinek, márkájának. Javaslatot teszünk a vizuális fejlesztésekre. Egyedi ötleteket implementálunk.

Díjak

  • 2015

    Hungaropack különdíj
    Anaconda Professional dizájnváltás

  • 2015

    Hungaropack különdíj
    DOMI fokhagymacsalád fogyasztói és gyűjtő csomagolása

  • 2009

    Hungaropack elismerő oklevél
    Festékbázis Factor termékcsalád csomagolása

  • 2008

    Hungaropack elismerő oklevél
    UNIQUELLE ásványvíz fogyasztói és gyűjtőcsomagolása

  • 2007

    Hungaropack különdíj
    Vitamór Kft. Extra dzsem-család csomagolása

  • 2006

    Hungaropack különdíj
    Healthy Hair termékcsalád csomagolása TAB Kozmetikai Kft.

  • 2003

    Genf – Évszázad Nemzetközi Minőség Díj, Gold fokozat
    A Paqart Stúdió. korszerű, innovatív tevékenységének nemzetközi elismerése

  • 2002

    Hungaropack ’2002
    HUNGEXPO Rt. különdíj
    Tortellini töltött tészta-család csomagolása
    Oklevelet nyert nevezés: Gomba csomagolása

  • 2001

    Packprint ’2001
    Packprint 2001 díj
    Solisun szolárium kozmetikai termékcsalád csomagolása

  • 2000

    Hungaropack ’2000
    Gazdasági Minisztérium különdíj
    Gabi babaápolási termékcsalád csomagolása

  • 1999

    Packprint ’99
    Packprint 99 díj
    Kézi gyártású bonbonok dobozai
    Oklevelet nyert nevezés: Martini és Bacardi díszdobozos csomagolása

  • 1998

    Worldstar díj
    Lánchíd brandy címkéje

  • 1998

    Hungaropack ’98
    HUNGEXPO Rt. különdíj
    Pesztonka egészségügyi berendezések csomagolása
    Élelmiszer Szaklap Könyvajándéka
    Marcipán desszertek családjellegű csomagolása
    Oklevelet nyert nevezés: Humea kozmetikumok fogyasztói és bemutató csomagolása
    PI (3,14) kozmetikumok csomagolása

  • 1996

    Hungaropack ’96
    Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium különdíja:
    0,1 liter űrtartalmú zsebpalackos Unicum fogyasztói és bemutató gyűjtőcsomagolása

„A marketing művészete a márkaépítés művészete”

Philip Kotler
branding image

Branding

A brandek mindenhol velünk vannak és hatással vannak életünkre és vásárlási szokásainkra. A branden keresztül tud Ön is kommunikálni vevőivel, érzéseket közvetíteni, igényeket kiszolgálni és kialakítani. A brand alkalmazásának fontossága abban rejlik, hogy a márkára, mint egy egyedi termékre kell ráépítenünk azokat a jellemzőket, előnyöket, érzéseket, amelyeket tudatosítani akarunk a vevőinkben. Elérjük, hogy a brand-ről kialakult, tudatosodott véleményt a márkába integrált egyes termékek is megörököljék, akár a legfrissebben hozzáadottak is.

A brand building az egyik legfontosabb marketing eszköz, kulcs fontosságú elem, amely kijelöli a sikerhez vezető utat!

Branding-nek azon tevékenységeink összességét nevezzük amelyekkel az Ön termékének sikeréhez járulunk hozzá, hiszen egy modern brand felépítéséhez minden esetben szükség van arculat tervezésre, grafikai tervezésre, csomagolástervezésre és web designra és nem utolsó sorban marketing tevékenységre.

Forduljon hozzánk bizalommal akkor is ha, Ön már rendelkezik egy felépített brand-el és:

  • Új termékeket kíván piacra vinni
  • Új piacra kíván belépni termékeivel
  • Ha brand-je fejlesztésre, újragondolásra, „ráncfelvarrásra” szorul
  • Ha szeretné a vevői elégedettséget tudatosan befolyásolni és fokozni

Vegye fel velünk a kapcsolatot most, és kezdjük el együtt üzleti sikerének megalapozását!

packaging-design image

Csomagolástervezés

A megfelelő csomagolás jóval több, mint csupán tetszetős design!

A csomagolás a külső megjelenésével a siker kulcsa, mivel egyértelműen megkülönböztethetővé és azonosíthatóvá teszi termékét és brand-jét a piaci konkurenciától.

Tudta, hogy a vásárlások több mint 70%-a az eladáshelyi döntésen múlik és mindössze egy rövid impulzus alapján jön létre a termékválasztás? A döntéshozatalt a kialakított látvány, ezen belül a csomagolás megjelenése valamint ezáltal a róla kialakított pillanatnyi benyomás határozza meg. Állítjuk, hogy a csomagolás a leghatékonyabb és legdirektebb reklámhordozó eszköz!

Mi nem pusztán csak alkotunk.

Ügyelünk a

  • tökéletes és gazdaságos kivitelezhetőségre,
  • promóciós lehetőségekre,
  • termék versenytársaira és helyettesítő termékeire,
  • részletekre és a funkcionalitásra,
  • fontosabb termékjellemzők egyértelmű megjelenítésére,
  • célközönség igényeire és szokásaira és még számos más tényezőre, annak érdekében, hogy az áru jól fogyjon a polcról!

Vegye fel velünk a kapcsolatot most, és ossza meg velünk ötleteit, álmait!

graphic-design image

Grafikai tervezés

Esztétikum és funkcionalitás a fő jelszavaink!

Célunk, hogy azonnal felismerhető, szemet gyönyörködtető, módon jelenítsük meg az Ön által megálmodottakat. Ezek a félre nem érthető jellemzők játszanak központi szerepet minden tervezési feladat elvégzésénél.

Esztétikus, mert:

a tökéletes grafika legfőbb jellemzője az üzenet azonnali felismerhetősége, az összhang által biztosított markáns azonosíthatóság és a kiegyensúlyozott vizuális elemek harmóniája.

Funkcionális, mert:

egy megalkotott vizuális termékkifejezésben mindennek megvan a maga helye, oka és értelme, ezért tud funkcionális lenni. Művészeti vezetőnk mellett a kreatív szakembergárdánk minden tagja, felsőfokú művészi szakirányú végzettséggel rendelkezik, amelyet ötvözve a bennük rejlő tehetséggel és tapasztalattal valamint cégünk technikai felszereltségével garantálhatjuk, hogy hitvallásunk két alappillére minden munkánkban hangsúlyos szerepet kapjon. Több évtizedes, stabil piaci jelenlétünk jó visszaigazolása annak, hogy egyedi és nívós műveink megfelelnek partnereink elvárásainak és alapjai az általuk elért sikereknek.

Forduljon hozzánk bizalommal és vegye fel velünk a kapcsolatot most!

Marketing

A partnereink által értékesíteni kívánt termékek vagy szolgáltatások minőségi jellemzője a vizuális megjelenítés, vagy fogyasztói döntéshozatal pillanatában kialakul egy kép az áru minőségéről, mi ennek a minőségi megjelenítés kialakításával támogatjuk az Ön piaci pozíciójának erősödését!

Mi tudjuk a választ!

Első feladatunk “belelátni” partnereink fejébe és segíteni megfogalmazni vágyaikat, pontosan azonosítani az elvárásokat. Második feladatunk a termék teljes körű megismerése. Ezt követően szegmentáljuk a leendő vásárlókat különböző jellemzők szerint, úgy mint életkor, fogyasztási szokások, lakhely, márkaszimpátia, stb.

Az így kialakított fókuszcsoportokat külön-külön vagy akár együttesen tudjuk megszólítani, és számukra vonzó csomagolással tudjuk segíteni a termék vagy szolgáltatás iránt érzett szükséglet kialakítását.

Ez a marketing ígérete! Meghatározni az Ön lehetséges vevőkörét, megismerni a demográfiai hovatartozásukat és definiálni annak a módját, hogy miképpen lehet kielégíteni az igényeiket. Ahol az Ön célközönsége található, ott mi kiépítjük azokat az útvonalakat ahol a hagyományos nyomtatott média lehetőségeivel és a digitális technikák eszközeivel visszaszerezzük Önnek még a marketingbe történt befektetéseiket is. A sikeres marketingbe fektetett energiák segítenek a költségek csökkentésében, a hatékony energiafelhasználásban.

Ezért elengedhetetlen, hogy az Ön filozófiája és értékei a marketing minden aspektusánál megjelenjenek.
web-development image

Webfejlesztés

Látta az interneten? Megtalálta a keresőkben? Napjainkra nélkülözhetetlenné vált az online megjelenés. Komoly figyelmet kell fordítanunk erre a területre azért, hogy a kialakított webdesign összhangba kerüljön márkájával. Célunk ezzel az, hogy az általunk kezelt brandek vizuális megjelenésén ne essen csorba, illetve hogy a Paqart csapatának innovatív ötleteit ügyfelei az online szereplésük során élvezzék. Mi mindenkoron egyedi látványt, egyedi funkciókat tervezünk és fejlesztünk. Sok ügyfele itt találkozik először az Ön termékével, szolgáltatásával!

Az online média területén folytatott tevékenységünk nem áll meg a webdesignnál, hanem magában foglalja:

  • egyedi webfejlesztést és alkalmazásfejlesztést,
  • webshop fejlesztést,
  • hosting szolgáltatást,
  • social media marketing tevékenységet.

Lenne miről beszélgetnünk? Forduljon hozzánk bizalommal és vegye fel velünk a kapcsolatot!

industrial-design image

Formatervezés

Az ember által teremtett környezetben a forma és funkció összhangjának, valamint a színek és jelek harmóniájának létrehozásában a művészeknek mindig meghatározó szerep jutott. Magas színvonalú tervezési tevékenységünk abban tud segítséget nyújtani, hogy az Ön termékei megjelenésükkel sikert arassanak a fogyasztók és a felhasználók körében, illetve kitűnjenek a konkurens termékek közül.

Megjelenésük jól azonosíthatóvá és mindig felismerhetővé tegye őket és a brandet.

Korszerű eszköztárunk segítségével a formatervezési feladatok esetén prototipus modellek készítésével segítjük elő a döntéshozatalt. Széleskörű anyagismerettel rendelkező munkatársaink az előállítás technológiai lehetőségeit és korlátait figyelembe véve a legmodernebb megoldásokat tálalják Ön elé oly módon, hogy a megalkotott mű valóban gazdaságosan, jó minőségben valósulhasson meg.

Közvetítse az Ön termékének a formája a megjelenéssel és a funkció használattal a termék legnagyszerűbb tulajdonságait!

Forduljon hozzánk bizalommal és lépjen kapcsolatba velünk!

Kérjen bővebb tájékoztatást, árajánlatot:

Kapcsolat